Skip to content Skip to footer

Okleveles business coach | Life coach | Kompetenciafejlesztő tréner

Hornyák Anita

Hivatásom középpontjában az ember áll – aki a felelősség súlya alatt épp magára maradt; aki nap mint nap zsonglőrködik határidőkkel, küzd csapattagokkal, és mindenféle elvárással. Aki reggel már úgy ébred, hogy megint a számos „hogyan…”-on jár a feje, mert mondjuk egyszerre kell helytállni vezetőként, kollégaként, szülőként, társként és emberként – miközben belül lassan kiürül az energia.

Több mint húsz év multinacionális közegben szerzett tapasztalattal a hátam mögött pontosan értem, mennyire nehezek tudnak lenni ezek a terhek: a folyamatos teljesítménykényszer, a sokrétű megfelelési törekvés, a változó élethelyzetek és az állandó döntéshozatali dilemmák, amiket nincs kivel megosztani.

Coachként és trénerként abban tudok segíteni, hogy ne csak túlélj ezekben a helyzetekben, hanem tudj megállni, átgondolni, a régiek helyett új mintákat kialakítani – és közben visszatalálni önmagadhoz.

Ehhez olyan teret teremtek, ahol lehet biztonságban, hangosan gondolkodni, hibázni, újratervezni, közben feltérképezni önmagadat. Hiszen olyan folyamatokat kísérek, amelyekben önmagad találhatod meg, a saját megoldásaidat. Én hiszek benned és abban, hogy több lehetőséged, erőforrásod, tudásod és bátorságod van, mint amit elsőre feltételezel. Azért fogunk dolgozni, hogy ezeket felfedezd, birtokba vedd, és a saját erőddé formáld.

Számomra a coaching, a tréning, a fejlesztés nem munka, hanem hivatás: valódi lehetőség arra, hogy sokaknak segíthessek abban, hogy újra megtalálják a lendületüket, magabiztosabbá váljanak, tisztább célokat fogalmazzanak meg, és képesek legyenek önazonosan megvalósítani azokat. Hogy jól legyenek végre a saját életükben.

Végtelenül inspirál, amikor láthatom, hogy valaki útközben visszanyeri az energiáját, és már nemcsak sodródik vagy dilemmázik, hanem tudatosan irányt szab az életének és a működésének.


A türelem, a szakmaiság és a megértés mellett a nézőpontváltás érdekében nálam helye van a szelíd provokációnak, a tükröt tartásnak is – mert azt látom, hogy az igazi változás sokszor ezekből születik. Célom, hogy ha velem dolgozol, ne csak a jelenlegi dilemmáidat oldd meg sikerrel, hanem olyan belső erőforrásokat és eszközöket fedezz fel, amelyek hosszú távon is támogatnak téged és a terveidet.
Hiszek abban, hogy amikor bele merünk ereszkedni a változásba, az egy olyan tapasztalat, ami tele van kihívással, néhol kétséggel, ugyanakkor végtelen lehetőséggel is. Én pedig a bátrak utazásának vagyok a kísérője – figyelemmel, kérdésekkel, energiával, biztonságot adó nyugodt jelenléttel és végtelen bizalommal Benned.

 

Főbb témák, melyekkel fordulhatsz hozzám

  • Karrier (újra)tervezés
  • Munka-magánélet és szerepegyensúly
  • Hatékonyság: idő-, feladat és energiagazdálkodás, prioritások kijelölése, határhúzás, nemet mondás
  • Halogatás
  • Nehéz élethelyzetek megoldása
  • Motiválatlanság
  • Útkeresés
  • Szakmai és magánéleti döntési dilemmák
  • Önismeret, önbizalom és önértékelés
  • Válás, szakítás feldolgozása
  • Életközepi változások és váltások
  • Vezetői készségek fejlesztése: delegálás, döntéshozatal, konfliktuskezelés, kommunikáció, coaching szemléletű vezetés, bizalmi kultúra kialakítása, stb.)
  • Megoldásfókuszú szemlélet kialakítása

Módszereim

  • Integratív és rendszerszemléletű megközelítés
  • Gestalt 
  • Séma coaching
  • Megoldásfókusz
  • Brief coaching
  • Tréning módszertan

Szakmai tapasztalat

  • 15 év egyéni coaching személyesen és online
  • Executive, vezetői, egyéni és team coaching
  • 150+ workshop és tréning onsite és online
  • 21 eltöltött év piacvezető multinál (kiégésekkel és „imádom” időszakokkal együtt)
  • Operatív és középvezetői tapasztalat
  • Vezetői kiválasztásra felkészítés

Tanulmányaim

  • Sémacoaching alapok  –Antener Kft. 
  • Viselkedéselemző (pszichológia alapszak)   – Károli Gáspár Református Egyetem (végzés tervezett időpontja 2026. június)
  • Készségfejlesztő tréner  Explorer Trénerképzés
  • Sport coach – Médiacoaching Kft.
  • „Gestalt alapok a coachingban” coaching módszertani képzés  – Gestalt Coaching Center
  • Okleveles Coach – Üzleti edző – Metropolitan Egyetem
  • Önismereti tréner  – Karrieriskola Kft.
  • Life coach – Quality Line Kft.
  • MBA (abszolutorium) – Humán menedzsment szakirány – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
  • Tanár  – Magyar nyelv és irodalom és angol nyelv és irodalom szak  – Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Szombathely

    Our site uses cookies. Learn more about our use of cookies: cookie policy